Az MTA doktora lett Dr. Kalmár Ferenc

2020, január 17 - 18:00
2019. december 5-én felavatták a Magyar Tudományos Akadémia új doktorait Budapesten.

Dr. Kalmár Ferenc, tanszékünk főiskolai tanára elnyerte a kutatók számára adható egyik legrangosabb hazai elismerést. Az MTA doktora címet az Akadémia annak ítélheti oda, aki tudományos fokozattal rendelkezik, az általa művelt tudományszakot a tudományos fokozat megszerzése óta is eredeti tudományos eredményekkel gyarapította, tudományszakának mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körei előtt ismert és elismert, kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki, tudományos eredményeit pedig doktori műben foglalja össze.

Tanár Úrnak a cím megszerzéséhez sok szeretettel gratulálunk és további munkájához sok sikert kívánunk!

Az MTA hetvenhárom új doktorát köszöntötték az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia új doktorai 2019-ben

 

 

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.